Ő talált rá az apja holttestére.

Mentőautók és rendőrautók is álltak Berki Krisztián háza előtt, amikor még nem lehetett biztosan tudni, ki halt meg, de azóta megerősítették, hogy Berki Krisztián. Haláleset miatt tartott szemlét szakértő bevonásával a rendőrség a lakásban, ahol kokaint is találtak, és miatt közigazgatási eljárást indítanak. A rendőrség egyéb adatokat nem árult el.

Nem ez volt az első eset, hogy emiatt mentek ki a hatóságok. A nyomozás érdekében lezárták a környéket, valamint a lépcsőházat is, ahová csak azok mehetnek be, akik ott laknak.

A 41 éves celeb halálát felesége a Pest Megyei Magazin kérdésére erősítette meg.

Volt felesége, Hódi Pamela és a mostani felesége is a helyszínre sietett a gyerekeikkel együtt. Nem sokkal ezután Berki Mazsi megerősítette az információt, hogy a férje meghalt. Információink szerint a bűnügyi technikusok kábítószer-birtoklás miatt indítanak eljárást.
Drogozhatott valószínűleg, és emiatt állhatott meg a szíve.

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!